Kalocsai mintás menyasszonyi ruhák
Kézimunka
Néhány napja elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit is nevezünk kézimunkának pontosan. Arra jutottam, hogy valószínűleg más lehet a köztudatban elterjedt kézimunka kifejezés és a pontos definíció között.
Magamnak kétféleképpen definiáltam a kézimunka fogalmát. Szűkebb értelemben kézimunka a hímzés, kötés, horgolás, subázás. Tágabb értelemben kézimunka, amit az ember a két kezével alkot, de ez már igazából a kézművesség.
Ezek után elkezdtem az interneten kutatni a kézimunka definíciója után, de semmit nem találtam. Még a Wikipedia is csak a kézművesség fogalmát határozza meg, ezen belül megemlíti a hímzést, a kötést, horgolást, mint népi kismesterséget.
Aztán amikor már nem is kerestem a definíciót, egész véletlenül rábukkantam Lengyel Györgyi: Kézimunkakönyvében a következő részletre:
“Kézimunkán sokan csak a női kézimunkát – a hímzést, kötést, horgolást, csipkekészítést – értik, de tágabb értelemben idetartozik mindenféle barkácsoló, faragó, agyag-, háncs- és papírmunka is, vagyis minden olyan művészkedő tevékenység, amely majdnem minden esetben gépi eszközök használata nélkül történik.”
Ha megengeditek, kiegészíteném egy picit: olyan hagyományőrző, népi művészkedő tevékenység … talán így a legpontosabb a kézimunka szó jelentése.
Kedvencem a kalocsai
Nemcsak a gimnáziumi évek alatt hímeztem, megmaradt a hímzés iránti szeretetem azután is, és végül a kalocsai mellett ragadtam le, már csak kalocsait hímeztem. Kalocsait hímeztem terítőre, futóra, párnahuzatra, filcből készült faliképre. Kalocsai mintásat magamnak, kalocsai mintásat másoknak ajándékba. Egészen a húszas éveim elejéig.
Aztán visszaköltöztem Budapestre, és a pesti felgyorsult életritmus, munka, sport, bulizás közepette elfeledkeztem a hímzésről, más dolgok kerültek előtérbe.
Miután megszülettek a gyermekeim, a kalocsai terítők már csak elvétve – egy-egy nevesebb ünnepnapon kerültek az asztalra, inkább csak kötögettem a gyerekeknek, ha időm engedte.
A fiúk felcseperedtek, és a kötés is száműzve lett az életemből.
A sors viszont úgy akarta, hogy ismét az életem központi része legyen a kézimunka, a hímzés, és ezen belül is a kalocsai motívum.
Ugyanúgy visszatért az életembe, mint a körömápolás – azt is száműztem talán egy évtizedre – mely jelenleg a hobbim és munkám is egyszerre.
Mindenesetre érdekesen szivárgott be ismét a kalocsai népi motívum az életterembe. Körömkozmetikusként már egy ideje azon gondolkodtam, miféle új mintát tudnék a vendégeim körmére festeni, amikor valahonnan az elmém mélyéről előkerült a kalocsai minta.
(A kalocsai mintás körmök nem az én alkotásaim, készítőik neve a fotókon szerepel.)
Beleástam magam a kalocsai témába, ami ma már az internetnek köszönhetően, nem ördöngösség. Előszedtem a régi hímzéseimet, a készeket, a félkészeket, és az előnyomottakat, és újra elkezdtem hímezni.
Aztán lépten-nyomon szembetalálkoztam – hol a médiában, hol az interneten – azzal a ténnyel, hogy trendi lett a kalocsai hímzés, a kalocsai mintás póló, tornacipő, fürdőruha, és mindenféle ruhanemű, valamint dísz-, és ajándéktárgy.
Kalocsai sablonmintákat gyártottam, és elkezdtem magamnak hímezni kalocsai mintás farmerszoknyát, pólót, nadrágot. Mialatt ezeket hímeztem, jött az ötlet, hogy én ezzel hosszútávon szeretnék foglalkozni, szeretném másokkal is megosztani a népi motívumok, ezen belül is a kalocsai motívumok szépségét.
A hímzés szeretete
Nem is tudom, hol kezdjem. Talán a legelején.
Annak idején, sok-sok évvel ezelőtt, az általános iskolában, mi lányok tanultunk még kötni, horgolni. Nem tudom, hogy ez ma is így van-e, mert két fiam van. Aztán fiatal lányként Budapestről vidékre költöztünk, ahol nem a bulizás, csavargás volt a trendi, hanem a kézimunkázás. Így ragadt rám a subázás, kalocsai, matyó, valamint a keresztszemes hímzés tudománya, ellestem a többiektől.
Akkoriban az ember lánya egyszerűen kiment a piacra, ahol az előnyomott alátétet, futót, kis terítőt, nagy terítőt, párnahuzatot megvette, fonalakat is hozzá, hazaérve pedig már neki is láttunk a hímzésnek. Sokkal egyszerűbb volt, mint ma. Most megrendeljük egy kézimunka internetes webáruházban, és várjuk, hogy a futár megérkezzen.
Emlékszem az első matyó mintás párnahuzatra, amit piros-fekete összeállításban kezdtem el hímezni, az akkor még kapható színtartó hímzőfonalakkal. Ma már a teljesen színtartó, akárhány fokon mosható színtartó hímzőfonalak megszűntek, mert ugye beléptünk az EU-ba, és az EU szerinti szabvány fonalak léteznek csak kereskedelmi forgalomban, mert állítólag az előző, színtartóak mérgezőek voltak. Ennek ellenére több generáció is túlélte a mérgezést, még azok is, akik napi szinten hordták a mérgező hímzőfonallal hímzett ruhákat, népviseletként.
Tudtátok, hogy a régebbi időkben, először csak fehér színnel hímezték a népi motívumokat, mert nem léteztek színtartó hímzőfonalak, és csak akkor tértek át a színes hímzésre, amikor sikerült teljesen színtartó fonalakat előállítani?
Visszatérve az első matyó mintás párnahuzatra, előttem a kép, ahogy megszállottan elkezdek hímezni, és egyszerűen nem tudom abbahagyni. Nem érdekelt, hogy nincs kész a leckém, nem tanultam a holnapi, majd azt követő órákra, csak hímeztem és hímeztem, már alig vártam, hogy kész legyen. Éppen gimnazista voltam akkoriban és fakultatív tantárgyként gyors-és gépírást is tanultam, amit nagyon szerettem, de még az sem érdekelt, annyira belefeledkeztem a hímzésbe. Nem tudom, Anyut hogyan tudtam rávenni, hogy megírja helyettem a – sokszor 20-30 oldalas – gyorsírás leckéimet, miközben én hímzem a matyó párnámat, csak arra emlékszem, hogy sikerült. Látom magam előtt Anyut, ahogy rója a sorokat az ákombákom jelekkel, miközben én öltögetek, egyik öltést a másik után.
A fotókon szereplő matyó minták csupán illusztrációk, sajnos az én általam hímzett piros-fekete matyó mintás párnahuzat már nincs meg, valószínűleg egy költözködés közben elkeveredett.